Nyertes pályázatunkról itt tájékozódhat

Bemutatom a megújult Csigaház panziót

1999-ben nyitottuk meg az Alföld egyik legszebb fürdővárosában, Gyulán a Csigaház panziót, - ( ami a Párommal közös álmunk megvalósulása volt ) -, a Gyulai Várfürdő és a Csigakert szomszédságában.

A Fürdőhöz, a belvároshoz, a látnivalókhoz közel épült, - ugyanakkor reggelente csak a madárcsicsergés „zavarja meg” a csendet…, ami a város ékszerdoboza, a hajdani Wenckheim kastély parkjából szűrődik át.

A kétszintes épületbe 10 kétszemélyes lakrészt terveztünk, melyeket egy sikeres Kisfaludy-pályázat segítségével 2019-ben teljes körűen felújított családunk. Választható egy két légterű, 4 személyes apartman, illetve egy földszinti szoba teljes mértékben a mozgássérültek számára is megfelelő. A kényelem, a tisztaság és az otthonosság jegyében készült az elegáns berendezés : a matracok, az ágynemű (kérésre rendelkezünk antiallergén felszereltséggel), tágas szekrények, egyedileg szabályozható légkondicionáló, fűtés, síkképernyős TV 38 programmal, ingyenes internetkapcsolat a ház minden pontján.

Minden szobához épített zuhanyzóval készült fürdőszoba, modern mosdó, WC, szappan, tiszta törülköző, fűthető törülközőszárító, hajszárító.

3-3 lakrész mellett kialakítottunk egy-egy konyhát, amit bármikor a nap folyamán használhatnak. Ezek széleskörűen felszereltek: tűzhely, sütő, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, kenyérpirító, kávé- teafőző, csészék, poharak, edények és egyéb tartozékok.

Öt szobához saját terasz vagy erkély tartozik, de valamennyi vendégünk talál a virágos kertben a szökőkút körül illetve a kerti sütőhely mellett hűsöléshez vagy beszélgetéshez pihenőhelyet.

A Csigaház alapvetően önellátásra berendezett, békés szálláshely, de lehetséges választani egy közeli étterem svédasztalos reggelijét, kitűnő pékségeket kipróbálni és éttermek, kávézók, cukrászdák sorában gasztronómiai kalandozásra indulni.

A gépkocsik számára ingyenes parkolót alakítottunk ki közvetlenül a ház lőtt illetve a szemben lévő tágasabb parkolóban.

A Csigaház hangulata más, mint a nagyobb szálláshelyeké, - a családias fogadtatás, a személyes gondoskodás miatt évről-évre többen térnek vissza kikapcsolódni, szórakozni, a termálvíz gyógyító erejét is kihasználva pihenni.

Nem állítunk össze az Önök részére csomagokat, - inkább segítünk a lehetőségek tárházában eligazodni és mindenki számára a legkellemesebb időtöltést kiválasztani.

SZOLGÁLTATÁSAINK

  • konyhahasználat bármely napszakban
  • bevásárlási lehetőségek a közelben (élelmiszerbolt, pékségek, éttermek, cukrászdák)
  • svédasztalos reggeli a szomszédos étteremben
  • mosási lehetőség
  • vasalási lehetőség
  • varrókészlet
  • síkképernyős TV 38 csatornával
  • szabályozható légkondicionáló minden szobában
  • ingyenes wifi a szállás teljes területén
  • közeli gyógyszertár
  • kérésre antiallergén ágynemű
  • 1 mozgássérültek számára is alkalmas lakrész
  • ébresztés
  • ingyenes parkolás a ház előtt (mozgássérültek részére is)
  • taxi rendelés
  • csomagmagőrzés
  • háziállatok NEM hozhatók
  • további kívánságaival nyugodtan forduljon hozzánk, - megoldjuk.

Hívjanak, keressenek bátran, - üdvözlettel:

Krankovicsné Metz Erzsébet
csigahaz@t-online.hu
+36 20 / 9777 935


Közösségi tér

Csigaház közösségi tér
Csigaház közösségi tér
Csigaház közösségi tér

Recepció

Csigaház recepció
Csigaház recepció
Csigaház recepció

Konyhák

Csigaház konyhák
Csigaház konyhák
Csigaház konyhák

Fürdőszobák

Csigaház fürdőszobák
Csigaház fürdőszobák
Csigaház fürdőszobák

Szobák

Csigaház szobák
Csigaház szobák
Csigaház szobák
Csigaház szobák
Csigaház szobák
Csigaház szobák